blog

A magyar gazdaság immáron negyedik éve ijesztően nagy költségvetési hiánnyal küzd, és ennek előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát. Persze mondhatjuk, hogy csak a váratlanul (magas infláció okozta) magas kamatok miatt van, vagy hogy a COVID-ot és ukrán háborút nem látta senki előre, amiben természetesen van igazság, ám tény, hogy a költségvetési helyzet az évtized első éveiben legalább olyan rossz lett, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján.

Az elmúlt évben a fejlett világban várt recesszió nem akart bekövetkezni, amire számos magyarázatot hoztak fel közgazdászok, akik utólag mindig okosabbak, mint előre (sajnos ez alól én sem vagyok kivétel).

Új utakon jár a magyar gazdaságpolitika: miután az EU-s normák és elvárások miatt az ad-hoc „extraprofit” adók nem fenntarthatóak, ezért az új módszer a szelíd vagy kevésbé szelíd rábeszélés. Hasonlóan Kínához, ahol a gazdasági növekedési célok érdekében megmondják a bankoknak, hogy kinek, mennyit, milyen kamatok mellett kell hitelezni, úgy tűnik itt is erre történik kísérlet.

Az elmúlt hónapok legnépszerűbb és egyben legfájdalmasabb befektetése a nemzetközi tőkepiacokon a hosszú (főleg amerikai, kisebb részben európai) államkötvények vásárlása volt. Szinte mindenki úgy vélte, hogy kiváló befektetési lehetőséget jelentenek ezek az értékpapírok. 2023 nagy részében 3,5-4% körüli hozammal kereskedtek pl.

A populizmus gazdaságpolitikája természetéből adódóan előbb vagy utóbb devizaleértékelődésben, inflációban és gazdasági összeomlásban csúcsosodik ki, erről már többször írtam*, elsősorban Dornbusch és Edwards kiváló latin-amerikai tipizálása alapján. Magyarország sajnos hasonló pályát jár be évek óta, mint amit a fenti szerzők leírtak, semmi meglepő nincs az események alakulásában.

Nem. Annak ellenére, hogy mindenkinek van egy sztorija arról, hogy éppen melyik országban mi sokkal olcsóbb Magyarországnál, érdemes nem egyes termékeket kipécézni, hanem szélesebb fogyasztói kosarakat összehasonlítani. Erre kiválóan alkalmas a numbeo.com oldal, amelyet évek óta használok. Összehasonlítottam a körülöttünk lévő, illetve hozzánk hasonló fejlettségű EU-s fővárosokkal a budapesti árakat (az adatok 389 -as EUR/HUF keresztárfolyammal lettek számolva), ez lett az eredmény:

A kormányzat részéről nem először hangzik el, hogy az EU források pótolhatóak, elvesztésük nem komoly probléma. Az EU pénzeket szándékosan szimplán finanszírozási megoldásként próbálják beállítani, de ennél sokkal többről van szó.

Magyarországon nagyjából tankönyvszerűen az történik, ami egy túlstimulált gazdasággal szokott történni a ciklus végén. Az infláció felrobban, ami miatt a lakossági reáljövedelmek negatívak lesznek, emiatt a lakossági fogyasztás összeomlik, ami „váratlanul” nagy gazdasági lassulást okoz. Ráadásul ilyen esetekben – éppen a korábbi túlstimulálás miatt – a kormányzat sem tud a gazdaság segítségére sietni, mert nincs miből, nincs rá tartalék.

Nemrég egy rövid előadást kellett tartanom fiataloknak arról, hogy régen tényleg minden jobb volt-e, és ennek kapcsán beszéltem arról is, hogy könnyebb vagy nehezebb-e most lakást venni, mint 10-20-30 éve. Ehhez bemutattam nekik egy ábrát, amelyen az MNB lakásárindexe van elosztva a KSH által adott évre közölt nettó átlagbérrel (a 90-es/2000-es években még viszonylag jelentős fekete bérezéssel is próbáltam az adatokat nem túl pontosan, de valahogy kiigazítani) alacsony vagy magas-e a lakások ára.

EUR/USD: éves csúcs; EUR/JPY: 8-éve nem volt ilyen magas heti záróár; Európai részvények(Eurostoxx 50): másfél éves csúcs, európai kötvényhozamok (német-10-éves): egyhónapos csúcs.