blog

A befektető praktikusan úgy áll neki a piacoknak, hogy van egy feltételezése arról, hogy az események hogyan fognak zajlani, de nem ragadhat bele prekoncepciójába, hanem azt folyamatosan felül kell vizsgálnia, vajon fennállnak-e még azok a feltételezések, amire véleményét alapozta?

Számomra most két olyan fontos piac/eszköz van, amelynél az eredeti koncepciómon valószínűleg módosítani kényszerülök, de legalábbis finomítani.

A Magyarországot 2006 óta legyengítő depressziónak vége, és újra a növekedés útjára lépünk. Egyébként ugyanez igaz Európára is.

Mivel az elmúlt fél évben erről elég sokat írtam, a jegybankelnökváltás és a konkrét intézkedések bejelentése előtt már megpróbálok nem foglalkozni a témával, de a napi.hu cikke után úgy gondoltam, egy utolsó, rövid összefoglaló mégis csak hasznos lenne.

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiszivargott_erre_keszul_az_uj_mnb-vezetes_beindul_a_penzpumpa.545874.html

  Kevesen ismerik William C. Durant történetét, pedig nagyon tanulságos, ráadásul a XX. század első két évtizedének egyik legismertebb üzletemberéről, befektetőjéről van szó.

Nem kellene, hogy túl nagy meglepetést keltsen, de mégis, a vártnál sokkal rosszabb számokat látva sokan megijedtek. Ilyen mély recesszió lenne Magyarországon?

Pedig a végeredmény szinte természetes, sokat írtam is erről még 2011/12-ben. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/gde/gde21212.pdf

A jó hír az, hogy Magyarországnak sikerült eladnia 3,25 milliárd dollárnyi államkötvényt. A rossz hír ugyanez.

A PEMÁK-kibocsátásokkal és egyre növekvő lakossági forrásbevonással együtt ezzel a devizaforrással - leszámítva az extrém körülményeket - valószínűleg ki lehet húzni a 2014-es választásokig komolyabb problémák nélkül. Nyilván ez örömteli, és mindenkinek jó hír. A finanszírozás devizarésze nagyjából kipipálva, IMF-re semmi szükség.

Elméletileg a 2008-as válság lezárta a hitelnövekedés korát. Mind a lakosság, mind a vállalati szektor erősen eladósodott, és a válsággal elindult az adósságleépítés kora. Volt már ilyen a világtörténelemben, és tudjuk, hogy jellemzően ezek után 10-20 évig tartott mire az adósság leépült (hitelundor, deleveraging). Ezalatt az időszak alatt jellemzően deflációs nyomás, alacsony növekedés, magas munkanélküliség, és az ezekből következő társadalmi feszültségek, gyakran háborúk jellemezték a világot.

Nem igazán értem ezt a letelepedési államkötvényt. Főleg azt nem, hogy ez miért olyan jó Magyarországnak. Minden újságcikkben az van, hogy "250 000 euróért lehet letelepedni Magyarországon", mikor valójában ez nem igaz.

No, a bíró okos leánya ismét előkerült - ezúttal a monetáris politika jövőjével kapcsolatban.

Először megszellőztetik, hogy akkor mégiscsak Matolcsy lesz a jegybankelnök, majd cáfolják, de nem magát a tényt, hanem azt, hogy eldőlt volna: 

Habár itthonról néha úgy tűnik, mintha a forint árfolyamát pusztán a leendő jegybankelnök körüli találgatások és a várható unortodox monetáris politikai eszközök mozgatnák, a valóság az, hogy általános KEU jelenségről beszélünk. Ha megnézzük, hogy mi történik Lengyelországban vagy Csehországban, a hazaihoz sok tekintetben hasonló jelenségeket látunk. A lassuló vagy recessziós gazdasági környezet egyre inkább előtérbe hozza azt az igényt, hogy erre valamilyen módon válaszoljanak a jegybankok.

Például: