Szilveszteri csalimese az okos befektetőről, aki sosem tudott veszteni

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, a Kárpátokon túl, ahol a kurtafarkú kismalac is közbeszerzést meg letelepedési kötvényt túr, élt egyszer egy befektető. Nade nem akármilyen befektető volt ez, hanem olyan okos, hogy akár hiszitek, akár nem, egyszerűen semmin nem tudott veszíteni. Amihez csak nyúlt, arannyá vált, minden egyes üzlete nyereséges volt, a legeslegutolsó darabig. Én magam már sok telet megértem, mindenféle-fajta befektetőt láttam, de ilyet, amelyik mindenen nyer, még egyet sem. Mondom én, tengersok esze volt, hetedhét vidéken nem volt párja. Nohiszen, nem is volt rest, tette-vette magát, térült-fordult egyet-kettőt, aztán máris ő lett az ország leggazdagabb embere.

Egy szép napon ez a befektető meglátott egy hatalmas nagy erőművet. Nade az az erőmű akkora volt, hogy égig ért a teteje, és olyan sok szenet kellett belerakni, hogy messzi földről hordták a bendőjébe a belevalót, mérföldekre ellátszott a füstje, és annyi delej jött belőle, hogy még a hetedik faluban is azzal fűtötték a búboskemencét. Nohiszen, gondolta az okos befektető, ezt biza jó lenne megvenni, és a buta németje el is adta neki 6 milliárd aranyforintocskáért. Igen megörült a befektető, mert gondolta, hogy most már itt van a Kánaán, lesz itten dínomdánom éjjel-nappal, hogy ilyen olcsón megszerezte ezt a csodás kincset.

Hanem aztán úgy esett, hogy beütött a klímaváltozás, és felment a széndioxid kvóták ára. Nézett nagy csodálkozva az okos befektető, hogy mi a kénköves ménkű ez egyáltalán, és akkor mostan mi lesz. Hát kiderült, hogy a buta németek mégsem voltak olyan buták, mert innentől kezdve amíg a világ világ, ez az erőmű bizony ahelyett, hogy fialna, évente biza sokmilliárd aranyforintocska veszteséget fog termelni, elnyelvén az okos befektető okosan megszerzett kincsecskéit. Elszomorodott hát az okos befektető, de még szomorúbb lett, amikor rájött, hogy ez még csak nem is minden, mert aztán ezt az erőművet hamarjást le is kell majd állítani, és akkor el kell bontani a szép nagy égig érő tornyokat, ki kell hordani a sok-sok követ, meg földet, de olyan sokat, hogy tán nincs is annyi ember, se talyiga hetedhét határban, aki ezt megcsinálja. Számolt-számolt az okos befektető, aztán rájött, hogy nem elég, hogy minden évben sok-sok milliárd aranyforintocskát fog elveszejteni, de pár év múlva még cudarabb dolog lesz, amikor vagy 100 milliárd aranyforintocskát kell rákölteni, hogy eltakarítsák ezeket a csudaszép tornyokat. Elszörnyülködte magát hát az okos befektető, majdhogynem szívszélhűdést is kapott, mert ennyi pénzt még ő is alig-alig látott. Átkozta már a napot, mikor megvette olcsónak tűnő áron ezt a hatalmas pénztemetőt. Aztán meghányta-vetette magában, hogy mitévő legyen, még tán a feje búbját is vakargatta, s már-már azon volt, hogy ő bizony tönkre fog menni ebbe a fene nagy költekezésbe.

De nem azért volt ő okos befektető, hogy megijedjen. Összesöpörte amit az erőmű kincstárában talált, 11 milliárd jó aranyforintocskát, berakta egy zsákba, hátára kapta, és uccu neki, elfutott vele, az erőművet meg otthagyta az ország népének, kezdjen vele amit csak akar, a zsandárok meg a szolgabíró pedig hagyták hadd fusson, sőt még tán segítettek is neki – beszélik ezt is, beszélik azt is, ki tudhatná megmondani, hogy hogy is volt valójában. Így aztán kiderült, hogy már megintcsak nem tudott veszteni az okos befektető, sőt még nyert is, pedig a falu népe azt hitte, hogy ebbe már tényleg belebicsaklik a fejszéje. Közben az ország apraja-nagyja meg csak nézett bután, hogy akkor most ki fogja kifizetni azt a 100-200 milliárd aranyforintocskát, először évenkint sokat, aztán a végén meg még sokkal többet. Az okos befektető meg rájuk nevetett, és azt mondta: bizony ti fogjátok drága barátocskáim, és boldogan élt míg meg nem halt, vagy amíg nem lett véletlenül egy rezsimváltás, és föggetlen igazságszolgáltatás, mert akkor biza mindenki, aki ennek a nem túl körmonfont ügyletnek még csak a környékére is tévedt teljesen jogosan mehet majd a vártömlöcbe sok-sok évre, mert azért itt már egy kisebb banánköztársaság éves költségvetésének elzabrálásáról van szó, és ahogy az ősi magyar mesezáró mondás tartja: a lófasznak is van vége!