Még csak egy hét telt el az évből, de máris megszületett a magyar gazdaság kapcsán a legfontosabb munka. Nem monetáris vagy fiskális elemzésre kell gondolni, hanem igazi hosszútávú, stratégiai kitekintésre. Kötelező olvasmány mindenkinek, aki gazdasággal foglalkozik! Komolyan.
Mivel Magyarország gyakorlatilag one-man-show, ezért valójában azt kell csak tudnunk, hogy mit gondol Orbán Viktor. Szerencsére államtitkára, Orbán Balázs megírta, hogy mit mondott a miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján befolyásos üzletembereknek. Itt olvasható:
https://mandiner.hu/cikk/20230104_nem_a_szetbontasra_igen_az_osszekapcsolasra_a_magyar_strategia
Először is leszögezte, hogy a közepes jövedelmű országok közül fel kellene törnünk a magas jövedelműek közé, de mint történelmi példák alapján tudjuk (middle-income trap), ez nem egyszerű. Ez után elmondta, hogy a 80-as évektől egy globalizált, deregulációval, adócsökkentéssel, privatizációval jellemezhető „neoliberális” időszak volt a világban, ami az állami szerepvállalás gyors visszaszorulásával járt, a piac mindenhatóságába vetett hit mellett. Ám 2008-ban kiderült, hogy a piac nagyon is tud tévedni, és az állami szerepvállalás gyakran nagyon is szükséges, a „neoliberális” modell válságba került. Ezekről az elmúlt években én is többször írtam, nincs ok vitatkozni vele.
Ám – folytatja – a Nyugat (értsd: demokratikus jogállamok) gazdasági szerepe a világgazdaságon belül csökkenőben van (ez is teljesen igaz), és a saját gyengeségére a Nyugat a Kelettel (értve ez alatt az autoriter államokat, elsősorban Kínát, és részben Oroszországot) való kapcsolatainak csökkentésével, megszakításával reagál, aminek hatására kialakul két, egymással kapcsolatban álló, de mégis kifelé valamennyire zárt tömb. Alapvetően ezzel is egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy a Nyugat némiképp naiv módon (lásd Fukuyama: A történelem vége) azt gondolta, hogy a szabadkereskedelem és kapitalizmus terjesztésével ezeket az országokat is demokratizálni tudja, és végül mindenhol győz majd a demokratikus jogállam. Nos, kiderült, hogy ez teljesen téves, a történelemnek nincs vége, a kínaiak kihasználták a szabadkereskedelem előnyeit, de nem demokratizálódnak tőle, sőt amennyire lehet a nyugatiak kínai szerepvállalását a lehetőség szerint megpróbálták korlátozni, azaz ők elvárták, hogy a szabadkereskedelem és tőkemozgás rájuk, mint (áru és tőke)exportőrökre vonatkozzon, de a másik oldalon, amikor a nyugati tőkebefektetésekre került volna sor, ott egyre szigorúbb korlátozásokkal éltek. A rendszert asszimetrikusan használták. Hasonló igaz az oroszokra. Ezekre Orbán nem tér ki, de fontos megemlíteni, mert jelentősen módosítják a narratívát: nem pusztán arról van szó, hogy a Nyugat gazdasági veszélyben érzi magát, hanem arról, hogy kezdenek rájönni, hogy a Nyugat-Kelet kapcsolatból elsősorban a Kelet profitált, és ez nem fenntartható.
Innen jön a számomra nem teljesen követhető elméleti rész. Azt értem, és egyet is értek vele, hogy kialakulóban van egy nyugati és egy keleti blokk, de Orbán ebből valahogy azt a következtetést vonja le, hogy a nyugati blokk perifériaországai (pl. Magyarország) ettől valahogyan hátrányos helyzetbe kerülnek, és az „alárendelt” szerepben lévő országok számára nem lehetséges a közepesből a magas fejlettségűbe való átlépés.
Konklúzió: nem lehetünk a nyugati blokk alárendelt, perifériaállama – mivel ha azok maradunk, nem tudunk kitörni a közepes jövedelem csapdájából! Ez számomra implicit módon az európai szövetségi rendszertől való távolodást, sőt akár Huxitot is jelenthet, vagy az EU átalakítását egy sokkal lazább szabadkereskedelmi egyezmény felé, a cikk a részleteket nem fejti ki. További megállapítása, hogy Magyarországnak minél több ország felé kell nyitnia, és egyfajta hídszerepet kell betöltenie Kelet és Nyugat között. Ráadásul az elmúlt évek növekedését is a fenti gondolatmenetnek tulajdonítja: „A fenti alapokon állva a 2020-as évek elejére sikerült elérni….hogy az utóbbi tizenkét évben az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében most állunk a legközelebb az európai uniós átlaghoz. 2010-ben ez az érték az uniós átlag 66 százalékának felelt meg, 2021-ben elértük az átlagos fejlettségi szint 76 százalékát.
És itt dől dugába az egész elmélet, ugyanis teljesen téves faktornak tulajdonítja az elmúlt 12 éves hazai növekedést. Magyarország ugyanis pont ugyanazt a pályát járta be, mint a legtöbb Kelet-Közép-európai ország: nevezetesen ezek az országok viszonylag jól képzett, de az EU-hoz képest rendkívül alulfizetett munkaerővel rendelkeztek, aminek következtében egy csomó ipar idetelepült, illetve saját munkanélküliségi problémájukat az EU-ba történő munkaerőexporttal oldották meg. Az EU szabad tőke és munkaerőmozgásának hatására az Európán belüli munkabérarbitrázst kihasználó multinacionális (és kisebb részben helyi) cégek okozták a gazdasági gyarapodást, konvergenciát. Ennek köszönhető a konvergencia, ami nem a Kelet felé nyitás, hanem az EU felhúzó hatása (és valószínűleg nem kis részben a direkt EU-támogatások) miatt történt meg. Ezt bizonyítja, hogy gyakorlatilag minden régiós, ex-szocialista EU-tag ország konvergált, az EUSTAT adatai szerint a legjobbaktól a legrosszabbakig, bemutatom, hogy 2010 és 2021 között honnan hová jutottak (egy főre jutó GDP az EU átlagának százalékában kifejezve), illetve zárójelben hogy hány százalékponttal kerültek közelebb az EU átlagához:
Litvánia 61---89 (+28)
Észtország 66---89 (+23)
Románia 53---74 (+21)
Lettország 54---72 (+18)
Lengyelország 63---77 (+14)
Bulgária 45---57 (+12)
Magyarország 66---75 (+9)
Csehország 84---92 (+8)
Szlovénia 85---90 (+5)
Szlovákia 77---69 (-8)
Az átlagos közeledés 13 százalékpont volt, Magyarország kissé átlag alatti (a 10 ország közül a megosztott negyedik helyről a hatodikra került), és Szlovákián kívül mindenki konvergált, tehát jól látható, hogy pont nem a Kelet felé nyitás, hanem az európai integráció hozta meg a fejlődést, és valószínűleg addig tart, amíg a hozzánk hasonló humánerőforrással rendelkező európai országok bérszínvonalát meg nem közelítjük.
Egy, a nyugati szövetségi rendszerhez csak lazán kapcsolódó ország Orbán víziója, erős állami befektetésirányítással (hasonlóan a korábbi ázsiai modellekhez), export és tőkeexportösztönzéssel. A probléma csak az, hogy jól láthatóan Magyarország elmúlt 12 éves növekedése gyakorlatilag teljes egészében az EU-tagságnak köszönhető, és ha kilépünk a szövetségi rendszerből, ami egyértelműen eltávolodást jelent az EU-tól is (Huxit?), akkor az egyre feszülő/blokkosodó geopolitika térben egészen biztos, hogy elveszítjük az EU-ból érkező beruházások nagy részét, és ezt nem fogják pótolni a keleti befektetések, hiszen számukra csak addig értékes Magyarország, amíg általunk betehetik lábukat az EU-ba.
Orbán Viktor gazdasági víziója tehát nem fellendülést, hanem mélyrepülést hozna Magyarországnak. Hazánk további gazdasági konvergenciája csakis az EU-n keresztül lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ázsiai befektetőkre támaszkodni az ország fejlesztésében, de a nyugati tömbből, azaz definíciószerűen az EU-ból való kilépést, eltávolodást pedzegetni egyértelműen gazdasági harakirit jelent. Magyarországot 1000 éve Géza fejedelem és Szent István nagy nehezen betuszkolta Európába, így szerencsére nem jutottunk a jászok, kunok, besenyők sorsára...