Úgy látom az elmúlt hónapok beszélgetései alapján, hogy sok tévképzet van a jegybanki digitális pénzekkel (CBDC – central bank digital currency) kapcsolatban még közgazdászok között is, ezért érdemesnek tűnik röviden, és (erősen) leegyszerűsítve írni erről, mert azt gondolom, hogy a jövőben ez nagyon fontos téma lesz, és érdemes a nem hozzáértőknek is megérteni a lényeget.
A jegybank a bankok bankja, ami azt jelenti, hogy nála csak kevés intézmény (gyakorlatilag a kereskedelemi bankok és az állam) vezethet számlát. Ennek egyrészt történelmi, intézményi és technikai okai vannak: a múltban nem nagyon lett volna megoldható és praktikus hogy a jegybank minden ember számára számlát vezessen. Ugyanakkor, akinek nincs számlája a jegybanknál, annak is „tartozik” a jegybank, méghozzá a nálunk tartott készpénzen keresztül, ez ugyanis a jegybank adóssága felénk. Értelmezhetjük úgy is, hogy a számlavezetésünk mégis megvalósul a jegybanknál, méghozzá úgy hogy az ő adósságát, a készpénzt tartjuk magunknál.
Viszont a kereskedelmi bankoknál tartott számlán lévő pénz – ami pedig a kereskedelmi bank tartozása felénk – mindig kockázatos volt a történelem folyamán: hiszen ha a kereskedelmi bank a rossz hitelei miatt bedől, akkor elbukhatjuk a számlákon lévő összeget (ma már van betétbiztosítás, ezért ez csak a 100 000 euró feletti összegre vonatkozik). Ugyanakkor a jegybank tartozása „biztos”, már amennyire az állam biztos, ugyanis a jegybank valójában az államháztartás része, ezért a jegybank felénk való tartozása, a készpénz, az állam által garantált tartozás.
A technológia fejlődésével azonban lehetségessé vált, hogy a jegybank viszonylag könnyedén mindenkinek vezessen számlát, ehhez elég mondjuk létrehoznia egy „MNBapp”-ot, amit letölthetünk. Ha mindenkinek van ilyen alkalmazása, akkor viszont az egymással szembeni tranzakcióinkat egy gombnyomással kiegyenlíthetjük: úgy fizetem ki az ételfutárt, hogy az én MNB-nél vezetett számlámról átutalom az ő MNB-nél vezetett számlájára a pénzt. Valójában ez ugyanaz, mint ha készpénzzel kifizetném, hiszen mindkét esetben az MNB tartozáselismerő nyilatkozatát (ami az egyik esetben készpénz, a másikban a készpénzt reprezentáló elektronikus jel) adjuk át egymásnak.
Miért fontos ez?
Azért, mert az MNB-nél tartott jegybankpénzzel megszűnik mindenkinek az a kockázata, ami évszázadok óta tart: méghozzá az, hogy a kereskedelmi banknál tartott pénz elveszhet. A jegybanknál lévő pénzre nem kell betétbiztosítás, és nem csak egy összegig van garantálva, hanem bármely összegre, mert az állam áll mögötte, épp úgy, mint a készpénz mögött. Így válik a készpénz digitális készpénzzé, azaz jegybanki digitális pénzzé.
Ha tehát van digitális jegybankpénz, akkor ez a digitális készpénz mindenki számára elérhető, a készpénz helyett tarthatjuk ezt, és egymással korlátlanul tranzaktálhatunk vele mindenféle kockázat nélkül. Ráadásul jó esetben ezt a szolgáltatást ingyen nyújthatja mindenkinek a jegybank: számlavezetési és tranzakciós díjak nélkül.
Azonban ha mindenki a jegybanknál tartja a pénzét, akkor hogy lesz hitelezés egy adott országban? Mi lesz a kereskedelmi bankokkal? Ki fog náluk pénzt tartani? Ez egy súlyos probléma, mert egy hirtelen átmenet összeomlaszthatja ezeket a bankokat, hiszen ha korlátlanul elérhető a jegybanki digitális pénz (amit mindenféle tranzakciókra fel tudok használni), akkor nincs értelme a kereskedelmi bankban pénzt tartani, de ha mindenki átviszi a jegybankhoz a pénzét, akkor a kereskedelmi bankok azonnal bedőlnek, hiszen ezt a pénzt nem tudják adott pillanatban egyszerre kifizetni, mert már kihitelezték hosszabb lejáratra.
Erre a problémára több megoldás is elképzelhető, viszont bármelyiket is választjuk, az átmenetnek mindenképp fokozatosnak és óvatosnak kell lennie, mert a monetáris rendszer nem gyerekjáték: egy kis tévedés is gazdasági összeomlást tud generálni. Ezért is nagyon lassú és óvatos a CBDC-vel kapcsolatban minden jegybank.
Visszatérve a kereskedelmi bankokra: a logikus megoldás az, hogy a kereskedelmi bankok a jövőben inkább csak hosszabb távú és a jegybanki kamatozásnál jelentősen magasabb kamatú, de deklaráltan magasabb kockázatú, és nem biztosított betétekkel finanszírozzák magukat. Például ha a jegybanki digitális pénz kamatozása 1%, akkor a kereskedelmi bankoknál le lehet kötni pénzt egy évre 3%-on, két évre 4%-on, stb.
Szintén elképzelhető, hogy bizonyos célok mentén a jegybank közvetlen forrást nyújt a kereskedelmi bankoknak (pl. zöld hitelekhez) olcsó, 0%-os kamatozású hitelt biztosítva nekik, ők pedig ezt a hitelt valamiféle felárral, de még mindig alacsony kamattal bocsájtják a cégek rendelkezésére. Egyébként hasonlóan működtek az NHP programok is az elmúlt években Magyarországon.
Az is lehetséges, hogy a bankok tisztán saját tőkéből finanszírozzák magukat, és csak részvényeik vannak, amelyek a tőzsdén forognak, és ezeknek az árfolyama hullámzik annak megfelelően, hogy milyen sikeresen hitelez a kereskedelmi bank. Ez nagyjából megfelel egy változó árfolyamú betétnek, aminek van valamekkora kamatozása. Létrehozhat több részvényosztályt is a kereskedelmi bank, amelyek kockázatossága különböző, vagy finanszírozhatja magát részvényekkel és kötvényekkel vegyesen amelyek mind a tőkepiacon forognak.
Ezen kívül is van még sok megoldás, csak fel szerettem volna villantani párat azok közül, amelyek viszonylag könnyen megvalósíthatóak.
Biztos, hogy a banklobbi ezerrel tiltakozik majd bármiféle fenti változtatás ellen a jövőben, mert így megszűnne az az aszimmetrikus, és teljesen jogtalan előnyük, miszerint ha baj van, kimentik őket az adófizetők, ha pedig fut a szekér, akkor a nyereséget elteszik a részvényesek. A lakosság viszont nyerne egy sokkal biztonságosabb, egyszerűbb, és jó esetben teljesen ingyenes fizetési/számlavezetési-tranzakciós rendszert miközben a bankrendszer gazdasági kockázata minimalizálódna. Társadalmilag tehát egyértelműen ez az optimális megoldás.
Azt gondolom és azt látom, hogy a jövő ebbe az irányba mutat, és a következő évtizedekben el fog terjedni a digitális jegybankpénz, ami teljesen megváltoztatja a bankrendszert magát is!