blog

2008-9 óta minden gazdaságpolitikus retteg a legapróbb lassulástól is, attól félve, hogy ismét totális összeomlás következik be. Megelőzendő az új válságot már idejekorán ellövik az összes puskaport, és remegve próbálják megakadályozni a recessziót. Olyanok, mint a harctéri felcser, aki a súlyos lőtt sebre morfiumot ad a katonának, átsegítve őt a sokkos állapoton, és ebből levonja a következtetést, hogy a legapróbb karcolás esetén is ez a legjobb megoldást: mindenkinek, minden körülmények között egy nagy adag morfiumot.

Cuki cicaharc bontakozott ki a jegybankelnök és a pénzügyminiszter között, és ez azért fontos, mert több érdekes következtetés levonható Matolcsy György rövid írásából:

https://novekedes.hu/mag/aranykor-nincs-vege-meg-csak-most-kezdodik-matolcsy-gyorgy-irasa

Miért ránganak Trump minden tweet-jére úgy a világ tőzsdéi, mintha áramot vezettek volna beléjük? A válasz egyszerű: azért, mert a jelen helyzetben valóban létfontosságúnak tűnik, hogy hogyan alakulnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások. A világgazdaság úgy tűnik pengeélen táncol: az ipar sok helyen recesszióban, miközben a szolgáltatás továbbra is nő. A nagy kérdés az, hogy melyik húzza magával a másikat: a gyenge ipar magával rántja-e a mélybe a szolgáltatásokat, a lakossági fogyasztást, és akkor recesszió lesz; avagy a szolgáltatás felhúzza magával a gyengélkedő ipart?

Hirtelen mindenkinek nagyon fontos lett az esőerdő, és sokan mintha azt gondolnák, hogy a brazilok azért irtják a fákat, mert nincs jobb dolguk, miközben az erdőirtás oka egyértelműen gazdasági: megéri marhát tartani.

Adatok:

https://globalforestatlas.yale.edu/amazon/land-use

Azt mondta a Fed elnöke tegnap, hogy ciklusközepi lazításként gondolnak arra, amit csinálnak (25 bp kamatvágás, és az állampapírportfolió leépítése által történő likviditáscsökkentés befejezése). Ezzel az értékeléssel nagyjából egyet tudok érteni.

A 2010-es évek elején két fő nézet volt a (gyakran jellemzően valamelyik irányba elfogult) magyar közgazdászok között: az egyik oldal szerint a diktatórikus Orbán-rendszer hamarosan földbe állítja a gazdaságot, a másik pedig azt mondta, hogy az unortodox gazdaságpolitika majd csodát tesz. Egyiknek sem lett igaza.

A régi, ortodox időkben elég volt a jegybanki alapkamatot nézni, hogy az ember megértse a monetáris politika által használt kamatszintet, de mára a helyzet erősen megváltozott. Miközben az alapkamat stabil és gránitszilárdságú, ám kevéssé releváns. Mára, ahhoz hogy megértsük mit csinál a jegybank, véleményem szerint egyszerre kell figyelni a bankközi kamatokat - melyeket mindenféle módszerekkel próbál a jegybank finomhangolni - és a lakossági állampapírok hozamát.

Akit egyszer a kígyó megmart, az a gyíktól is fél. Úgy tűnik 2008-9 emléke annyira benne él mindenkiben, hogy talán még sohasem volt ennyire rákészülve a világ egy következő válságra. Mindenki tartalékol, óvatoskodik, bekészletez, felkészül. 

Habár a kormányzati narratíva szerint Magyarországon egészen különleges (repkednek a "Trianon óta nem látott", "Mátyás király óta", stb. kifejezések) gazdasági növekedés zajlik, valójában a 2009-ben indult gazdasági ciklus igen nagy hasonlóságot mutat az 1995-ben indulttal, amit szeretnék pár grafikonnal röviden demonstrálni.

Lassan 3 éve, hogy folyamatosan 10%-os vagy e feletti bérnövekedés van Magyarországon, és azóta az elemzések nagy része arról szól, hogy "igen, idén még ennyivel nőnek a bérek, de aztán majd leáll a bérnövekedés" - de egyelőre nem állt le. Sosem értettem  (http://www.zsiday.hu/blog/emelkedhetnek-e-tov%C3%A1bb-magyar-b%C3%A9rek) (http://www.zsiday.hu/mennyire-sz%C5%B1k-munkaer%C5%91piac), hogy mire fel ez a várakozás, amikor a hazai munkaerőpiac egyre szűkebb és a Nyugat elszívóereje folyamatosan igen magas.