Kedves Olvasó!
Zsiday Viktor befektetési oldalán landoltál, ahol megosztom ismerőseimmel és ismeretlen érdeklődőkkel a piacokkal, gazdasággal kapcsolatos gondolataimat, ötleteimet, merengéseimet. Az írások semmiképpen sem befektetési ajánlások, és könnyen meglehet, hogy mire leírom egy elképzelésemet, már meg is gondolom magam, így az itt leírtak semmiképpen sem tekinthetőek piaci iránymutatásnak.
1975-ben születtem, 1996-ban kezdtem tőkepiacokkal foglalkozni, ami az elején praktikusan kimerült abban, hogy pár részvénybe fektettem az egyetemi ösztöndíjamat, de a tőzsde világa hamarosan beszippantott, és 1998 januárjának legelejétől egy mára megszűnt brókercégnél dolgoztam (Wintrust Értékpapírügynökség/Pretium Holding), ahol kiválóan éreztem magam, és számos nagyszerű tapasztalatra, barátra/ismerősre tettem szert, emellett megismerkedtem a határidős részvénykereskedéssel, a devizakereskedéssel, kamatpiacokkal. Az orosz válság (illetve saját tapasztalatlanságomból eredő ostobaságom) 1998 őszén elsodorta addig szépen gyarapodó megtakarításaimat, lenullázva pénzügyi vagyonomat. Erre nem kell büszkének lenni, de úgy gondolom, hogy olyan tapasztalat, ami hasznos egy befektetőnél, mert megismerteti a kockázat természetével. A fiaskó után úgy döntöttem, hogy kitanulom a szakmát, és sikeres befektetővé válok, ám be kellett látnom az eltelt évek alatt, hogy ez egy eléggé rögös út, és a tanulásnak sosincs vége...
2000-től az AEGON csoportnál dolgoztam több pozícióban, de elsősorban a részvényvagyonkezelési területen. 2003-ban elindítottam Magyarország első abszolút hozamú befektetési alapját, 2006-ban pedig két abszolút hozamú származtatott befektetési alapot is, amelyek akkoriban még ritkaságszámba mentek (Az általam kezelt alapok közül az AEGON közép-európai részvényalapja 2000-2008 között a legmagasabb hozamú magyarországi részvényalap volt, a Citadella Alfa Származtatott Alap pedig indulásától 2008 végéig a legmagasabb hozamú magyarországi befektetési alap, amely a válság évében, 2008-ban is magas, 18% körüli pozitív hozamot ért el.).
2006-tól külső tanácsadói struktúrában, saját cégemen, a Citadella Consulting Befektetési Tanácsadó Zrt-n keresztül láttam el befektetési tanácsokkal az AEGON-t (a tanácsadással érintett vagyon nagyságrendje 40-50 milliárd forintot ért el), az együttműködés 2008 őszéig tartott.
2009-ben megállapodtam a Concorde Alapkezelővel (jelenlegi neve: Hold Alapkezelő), hogy együtt folytatjuk a korábban elkezdett munkát.
2009 nyarán a Concorde Alapkezelő (jelenlegi neve: Hold Alapkezelő) ennek megfelelően elindította a Citadella Származtatott Befektetési Alapot, amelyet ugyanezen a cégemen keresztül láttam el tanácsokkal. Az alap 2022 elején több, mint 60 millárd forint körüli vagyont kezelt, indulásától éves 7,8%-os hozamot ért el 2022 januárig. Részletesebb adatok az alapról, illetve árfolyamalakulás itt:
https://hold.hu/#!/alap/citadella-szarmaztatott-befektetesi-alap
Eközben már dolgoztam egy régebben dédelgetett tervemen is: szerettem volna egy komplex, főleg tőkepiaci, részben reálgazdasági vagyonkezelő céget létrehozni, és bevezetni a tőzsdére. 2011 február 15.-én ez is megvalósult: a Budapesti Értéktőzsdén elkezdődött a kereskedés a Plotinus Holding Nyrt. törzsrészvényeivel, amely Társaság Igazgatótanácsának elnöke voltam 2017 áprilisáig, ezalatt az idő alatt a Társaság befektetői nagyjából megnégyszerezhették pénzüket. A jelentős munkaterhek miatt azonban úgy határoztunk, hogy a cég tevékenységét leépítjük, takarékra állítjuk, a tulajdonosoknak visszaadjuk a tőkéjüket. Ez megtörtént 2017-18 folyamán, én is eladtam összes részvényemet, valamint a cég irányításában sem veszek már részt, amely egyébként is új tulajdonosi kört és nevet kapott.
Jelenleg a Citadella Származtatott Befektetési Alap kezelését végzem. Más vagyonkezelést, tanácsadást, portfoliókezelést, befektetési elemzést és egyebeket nem végzek, és nem is végezhetek. Aki valamilyen formában szeretné rám bízni a pénzét az a befektetési alap jegyeiből vásárolhat a Hold Alapkezelőn keresztül (www.hold.hu). Aki szeretné pusztán elolvasni, ami éppen eszembe jut a piacok kapcsán, az továbbra is megteheti ezt mindenféle kötelezettség nélkül ezen az oldalon.
Fontos figyelmeztetés: bejegyzéseim nem befektetési tanácsok, csak éppen eszembe jutó gondolatok a tőkepiacról. Az írás magam számára is segít tisztázni, hogy mit gondolok, segít tisztábban látni, ám gyakran mire leírom, már meg is változott a véleményem. Így senki ne tekintse másnak azokat, mint kósza ötleknek, afféle ötletbörzének, amin el lehet talán gondolkodni, de túl komolyan venni nem szabad. Én is így teszek...
A tőzsdei mániákról és válságokról írt könyvem ismét kiadásra került, elérhető itt:Portfolio Könyvesbolt - Portfolio.hu